Elakadás - pókháló

Executive coaching eszközökről: az életkerék

A történet főhőse fiatal, sikeres, komoly karriert futott be ott ahol dolgozott. A coaching előtt már felmondott a munkahelyén, mégpedig úgy, hogy nem volt meg, hogy onnan merre tovább. A coachingülésre a témája az volt, hogy innen merre tovább. Üresjáratot tervezett, hogy megtalálja önmagát, vagy azt amit igazán szeret csinálni. Amikor azt kértem egy mondattal …

Olvass tovább

Fájdalom

Executive coaching esetekből: coaching, ami fáj

Vannak coachingok, amelyek fájnak. Ez is ilyen volt. Egy sikeres nő, anya, társ ül előttem. Az elején nagyon próbál megfelelni, de ismerem a történetét és már tudom, hogy ez a coaching fájni fog. A történet, mondhatnám – hétköznapi. Vezetői pozíció, közepes megbecsülés mellett, de szakmailag jó helyen. Sokasodó konfliktus egy narcisztikus főnökkel, majd a megoldás …

Olvass tovább

kiégés

Kiégés: Lehetőség a változásra

A cikksorozat első részében azzal foglalkoztunk, miként lehet felismerni a kiégést, és milyen folyamatok vezetnek el idáig. Szakmailag azonban nagyon érdekes számomra, hogy a kiégésről (szakszóval burnoutról) szóló szakirodalomban sehol nem találtam meg veszélyeztetett területként a vendéglátást. Mindenhol arról írnak, hogy a legveszélyeztetettebbek a tanárok, az orvosok, az ügyfélszolgálatokon, értékesítésben dolgozók, de meg sem említik a …

Olvass tovább

Maximalista

Tökéletes maximalisták – az egyik út, ami burnout-hoz vezet

Naponta találkozom ezzel a helyzettel is. Azokkal az emberekkel, akiknél a jó ellenségévé válik a tökéletes. Akiknek sosincs elég jó, mindenre van egy még jobb válasz és mindenre van egy még jobb ötlet. Ismerős? A dolog érdekessége, hogy azt gondolná az ember, aki mindig a tökéletesre törekszik az eredményesebb, sikeresebb, jobban halad a kijelölt útján. …

Olvass tovább

Megbocsátás - papríhajó

Executive coaching esetekből: a megbocsátás művészet-e?

Coachként és emberként is foglalkoztat a kérdés, hogy vajon mi a boldogság. Mitől van, és vajon akinek nincs, miért nincs? Mi az oka annak, hogy egyesekről a látszólagosan jó életük ellenére is süt a boldogtalanság és mi lehet az oka annak, hogy mások meg a sokkal kevesebben is boldogan élnek. Volt egy coacheem, akinek története …

Olvass tovább

Spontaneitás - tengerpart

Kiégés: mit mond az a bizonyos belső hang, amire hallgatni kéne?

Legtöbb ügyfelem a kiégés különböző szakaszában érkezik hozzám. Vannak, akik még a folyamat elején tartanak és vannak, akik már nyakig benne vannak. Általános egy mondat, ami majdnem mindig elhangzik, „nem tudom, mi a baj, de valami nem jó”. Nem sok kérdés kell, hogy kiderítsem, kiégésről van-e szó, és nem túl felemelő számomra, hogy az elmúlt …

Olvass tovább

Foci - temető

8372

8372 Sosem gondoltam, hogy foci kapcsán fogok írni nektek, de a tegnap este után azt gondolom mégis muszáj lesz. Félreértés egyáltalán ne essék, be kell, hogy valljam nem vagyok foci rajongó, de azt hiszem amit a horvátok művelnek, attól bármilyen jó érzésű ember elhivatott szurkolóvá válna. Bázakerettye, ahol élek itt van pár percre a horvát …

Olvass tovább

Lehetőség - facsemete

Az executive coaching és egy különleges szakma: a bártender

38 éves, egyedülálló. Elegánsan, ingben érkezik, de az arca fásult, szomorú, szinte már szürke. Egy előadásomon járt, ahol a vendéglátásban dolgozók kiégéséről beszéltem és utána keresett meg, hogy szeretne velem beszélgetni, mert van egy gondja, amivel hónapok óta nem tud megbirkózni. Amikor megérkezik, zavarban van, nem tudja, mit is kellene csinálni, de aztán egyszerűen csak …

Olvass tovább

Motiváció - Szakács

Kiégés: Az elvesző motiváció

A vendéglátás kétségtelenül az egyik legstresszesebb iparág. A hosszú műszakok és a rövid pihenők, az állandó megfelelési kényszer által okozott nyomás egy idő után komoly fizikai tünetekben csúcsosodhat, amelyeket még mindig tabuként kezelünk. A kiégés egy folyamat. Először apró kavicsok repkednek felénk, aztán kövek, a végén féltéglák. Mind figyelmeztetések, hogy hé, ember, mit művelsz? Valamiért …

Olvass tovább

Nem késő - Bázakerettye

Még nem késő

Rendkívüli iskolai szülői értekezlet volt ma, szomorú apropóval. A jelenlévő szülőkkel közölték, hogy az 5-6-7. évfolyam szeptembertől szünetel, ezeken az évfolyamokon átmenetileg nem indulnak osztályok, mert annyira alacsony az osztályok létszáma. Többször kiemelték, hogy ez nem a megszűnést jelenti, csak átmeneti állapotot, amíg nem lesz elég gyerek. Ez fontos, mert ez a mondat számomra azt …

Olvass tovább