A hétvégén találkoztam valakivel, akit rég vártam. Annyit hallottam róla, hogy amikor megláttam olyan volt, mint egy viszontlátás, a klasszikus udvarias, ismerkedős első találkozás helyett. A hétvégén vagy öt alkalommal hallottam tőle azt a mondatot, hogy, de akkor mit szól a falu.
Vidéken egy kis településen élve nagyon is tudom mit jelent ez a kis mondat a mindennapokban, ahogy azt is, hogy mit jelent nekem.
Párbeszéd pár éve, karácsony előtt, párom és köztem:
– Mit főzzek karácsonykor?
– Rakott krumplit, – jött azonnal a válasz
– Miiit? De hát ünnep lesz, ünnepi menü kell. Úgy illik. Mit szólnak az emberek?
– Mit szólnának? A mi karácsonyi asztalunk, a mi vacsoránk. Azt eszünk, amit akarunk, ott és úgy, ahogy akarjuk.
– Jó, de senkinek el nem mondhatod.
Persze mindenkinek újságolta, én meg majdnem elsüllyedtem a szégyentől és folyamatosan magyarázkodtam, hogy nem ünnepi menüt főztem.
Hogy jön ide ez a történet? Amikor a személyiségekkel foglalkoznak, akkor szeretnek embereket skatulyázni. Van egy sokat használt egyszerű „felosztás”: külső kontrollos, vagy belső kontrollos. Mást sem hallunk, minthogy a belső kontroll a cél, neveljük ilyenné a gyerekünket és legyünk mi is minél inkább belső kontrollosak.
Jómagam inkább vagyok külső kontrollos ember, mint belső, ahogy a rakott burgonyás sztori is bizonyítja. Az első gondolatom nem az, hogy de szuper, megúszom a nagy sütés-főzést, hanem az volt, hogy mit szólnak hozzá az emberek, hogy nem felelek meg az általános elvárásnak. Sokat dolgoztam ezen, mert bár itthon a coachok többsége magáról a tökéletességet hirdeti, én mindig bevallom, hogy dolgoznom kell magamon is és mindig találok fejlesztenivalót.
Sok szakember azt mondja, hogy a külső kontrollos lét, az egy következmény, gyermekkori élményeink hatása, de van egy jó hírük is, hogy ez egy tanult magatartásforma, így átfordítható. Igaz.
Emlékszem, sok évvel ezelőtt, mikor előadnom kellett, fizikailag voltam rosszul az előtte lévő napokban. Rettegtem attól, mit mondanak, akik látnak, hogy tudok-e beszélni, hogy mi lesz rólam a véleményük. Ha megkaptam a résztvevők listáját teljesen ki szoktam akadni, ha olyan ült a nézők között, akit én nagyra tartok, vagy úgy gondoltam én tanulhatnék tőle. Olyan szituációban, amikor hozzám igazán közelálló témáról kellett beszélnem, akkor is képes voltam elfelejteni a mondanivalómat. Migrén, szédülés és mindenféle tünetek sokaságát produkáltam, ha ki kellett állnom mások elé. Hosszú és tudatos tanulási folyamat eredményeképpen ma már mindegy, hogy tíz, vagy ezer ember előtt kell beszélnem, képes vagyok rá és ma már tudom, hogy a „falu is azt mondja”, hogy jól csinálom…Sikerült legyőzni azt a szorongást, amelyet az váltott ki, hogy mit szólnak hozzám és a mondandómhoz az emberek.
Milyen egy külső kontrollos ember?
Hűséges, ragaszkodó és megbízható. Fontos tulajdonságok manapság. Nem szeretjük a felesleges kockázatot. Igyekszünk kiszámolni, megtervezni, átlátni dolgokat. Néha túlaggódunk, néha nem reálisan látjuk önmagunkat, de pont emiatt a teljesítményben mindig a maximumra törekszünk. Érzékenyek vagyunk és adunk mások véleményére. Nekünk nem elég a belső érzés, hogy tudjuk így van jól, megcsináljuk, képesek vagyunk rá. A teljességhez kell az is, hogy mások is elégedett legyenek a tetteinkkel és megerősítsenek bennünket elhatározásainkban, vagy kapjunk külső elismerést.
Tudatosan dolgozni az erősebb belső kontrollért lehetséges és remélem, hogy mindenkinek megadatik az élmény, amikor látja lassan átalakulni magát és egyre kevésbé foglalkozik azzal, hogy mit szól a falu. Falun régen úgy oldották meg a szárnyasok elrepülését, hogy az evezőtollaikat levágták, így nem szöktek el és nem váltak rókák áldozatává. A külső kontrollos ember ilyen. Tudna repülni, de sokszor azért nem szárnyal, mert a szorongásai nem engedik. Ne engedd hát, kedves újdonsült ismerősöm, hogy a szorongás a szárnyaid szegje, repülj, mert mindened megvan hozzá.