Egy ismerősöm, akivel hónapok óta nem beszéltem egyszer csak írt és azt kérdezte, boldog vagyok-e. Örültem, hogy írt, örültem a kérdésnek és örültem, amikor lepötyögtem ezt a választ. Nagyon.
Szinte csodálkozva jött tőle a válasz, miért?
Boldog vagyok :
mert a kisfiam elsős lesz,
mert a nagyfiam olyan munkahelyet talált amit szeret,
mert azt csinálhatom, amit szeretek,
mert ott és azzal az emberrel élek, amiről mindig álmodtam,
mert kék az ég,
mert zöldül végre a fű,
mert jól aludtam,
mert süt a nap,
mert segíthetek minden nap valakinek,
mert csupa értékes ember vesz körül,
mert van kutyám, macskám,
mert van időm főzni,
mert kihajtott a petrezselyem az ablakomban, és az angolzellerek is….és jó kávém is van itthon.
Ezernyi okot tudnék még leírni, amiért boldog lehetek. Ezernyi pillanat van, amire ha van erőd figyelni, akkor boldog lehetsz. A kérdés, hogy észreveszed? Meg tudsz állni, hogy észrevedd? A nagy mindennapi rohanásban meg tudsz még állni, hogy érezz?
Egy hete szombaton beálltam az éttermünkbe dolgozni. Rengetegen voltak. Kirajzottak az emberek, pedig még csak kacsintgatott a tavasz. Amikor indultam haza hirtelen szakadni kezdett az eső. A többiek berohantak, én meg elsétáltam a parkoló túlsó végén álló autóhoz a zuhogó esőben. Csorgott a víz az arcomon, és láttam az embereken, – akik sietve elrohantak mellettem, hogy minél előbb beérjenek az esőről – hogy komplett hülyének néznek. Olyan igazi jó eső volt, tavaszi zápor, ami életet ad, amitől kisarjad a vetés, és én nagyon örültem neki.
Akik jönnek hozzám coachingra sokszor használják azt a kifejezést, hogy azért jöttek, mert nem boldogok. Kicsit azt érzem, mintha az emberek azt gondolnák, hogy a boldogság olyan, mint valami megfogható dolog, mint valami, amit be lehet kapni, amikor kell, és nem kell érte tenni semmit. Tévedés.
Kell érte tenni. Meg kell állni. Oda kell figyelni.
És legyen itt egy hétvégi feladat annak a pár ezer embernek, aki itt van és olvassa ezt.
Írjátok meg nekem, ma milyen apró öröm ért benneteket!