A Föld napja
A Föld napja

A Föld napja van. Április 22. Az a nap, amely arról szól, hogy mit teszünk, vagy mit kellene tennünk a természet, a földünk megóvásáért. Több ez a nap talán ennél is. Mert szólhatna arról is, hogy mit tehetnénk magunkért, a saját világunkért.

Olyan mintha, minden széthullóban lenne. Eltűntek a kis helyi közösségek. Mi még a játszótéren játszottunk, bandáztunk sötétedésig. Eltelt harminc év, de még ennyi idő után is megismerjük egymást. Vannak emlékeink, amelyek összekötnek. A mai ember rohan. Nem él, nem játszik és nem tudom lesznek-e egyáltalán valamiről emlékei.

Rohanunk és rombolunk. Romboljuk a természetet és romboljuk magunkat is. Amerre megyek szemét, műveletlen birtokok, nyakig érő gaz. Építési törmelék az erdő szélén. Aztán megyek fél órát, át a határon és egy másik országot látok. Gyönyörű rend, az út széle lenyírva, sosem látni lerakott szemétkupacot, szétszórt szemetet az üzletek előtt. Vajon miért? Márainak volt egy kifejezése, a kérlelhetetlen igényesség. Magunk felé, a közösség felé, a környezet felé. Ez hiányzik. A letenyei bolt előtt olyan szemét van, ha néha be kell mennem, még a kedvem is elmegy. Olyan nagy dolog a helyére tolt kosárból kiszedni a blokkot, beledobni a szemétbe? Tényleg annyira nagy dolog, ha pénzt veszel ki egy automatából, akkor a papírt ne a földre dobd?

Hogy él a mai emberek többsége? Van egy kifejezés, amit sokan használnak, mert elég menő, ez a multitasking. Utálom még a szót is. Ülsz a számítógép előtt. Húsz alkalmazás van nyitva. Mellette ötpercenként kézbe veszed a telefonod. Kávézol. Bontasz egy levelet. Telefonálsz. Sms-t írsz. Mindent egyszerre. A kávé már hideg.

Látom az embereket kávézni. Futva, műanyag pohárból, vagy számítógép mellett ülve, munka mellett, gépelés közben. Azon gondolkodom, miért, hiszen lehet másképp is. Vajon miért nem ülnek le egymással? Van egy ismerősöm. Szabadidejében japánkertet épít, komolyzenét hallgat, cicázik. Munka után jól elfáradva leül a feleségével, gyönyörű csészéből megissza a kávéját. Megadja a módját. Mert mindennek megvan a módja, a kultúrája. Ez hiányzik talán a világból. Azok a fél mozdulatok, amelyekkel a dolgokat befejeznénk. A kosárból szemétbe kidobott blokk, az hogy lenyírjuk az út szélén is a füvet, az, hogy az építési törmelék ne az erdő szélén végezze, hanem az arra kijelölt helyen.

Ahogy a Földdel bánunk, sokan úgy bánnak az emberekkel is. Egymásra hányják a frusztrációjukat, támadnak, sértegetnek, ahelyett, hogy egymással szemben egy csésze kávé mellett arcukat és véleményüket a való világban vállalnák. Egyszerűbb így, az online világban. Itt lehet fröcsögni, letiltani, olyan egyszerű, minden csak gombnyomás. De tévedés azt hinni, hogy amit rombolunk, az nyomtalan. Mindennek nyoma marad, ahogy a Földön is nyomot hagy minden, amit csinálunk.

A természet pontos. Körforgás van. Mindennek ideje van. Ideje van a cseresznyevirágzásnak, ideje az eperszedésnek, az első tavaszi napsütésnek. Semmi sincs sem előbb, sem később, mint ahogy ideje van. Egy buddhista történetben olvastam egyszer, hogy mennyire fontos a lassúság, hiszen a természet sem siet. A munka végén meg kell állni, le kell ülni, megjutalmazni magunkat a szeretteinkkel való minőségi együttléttel, meginni velük egy kávét, egy teát. Nem futva enni, műanyagból menet közben kávét inni és egyik helyről a másikra ész nélkül rohanni, hanem mindig megállni és mindig mindent teljesen befejezni.
24 fok van, ragyog a nap. A Föld napján. A teraszon írok, madárcsicsergésben. Remélem ti is kint vagytok, együtt vagytok a szeretteitekkel és megisztok egy jó kávét egymásra figyelve.


Kapcsolat