Sokan tudják már, hogy van egy nem megszokott coaching módszer, ami a sajátom. Ez a detox coaching. Az elnevezést egy coacheem adta, hálás vagyok neki érte.
A legtöbb coaching ülés úgy zajlik, hogy a coachee két tárgyalás, vagy beszámoló között, rohanva beesik, és persze eredményorientáltak vagyunk, legyen így is sikeres az ülés…
Volt egy saját coaching „élményem” amikor én voltam a másik oldalon. Egy népszerű kávézóban találkoztunk délután egy órakor Budapesten. Személy szerint megőrjített a rengeteg ember, a beszélgetés, a zaj, a telefonok, a pénztárgép hangja. Akkor onnan úgy jöttem, ki, hogy én más alapokon fogok dolgozni, mert hogyan beszéljen az ember fontos dolgokról, érzésekről, ha közben millió inger zavarja?
Így született az én módszerem. A detox coaching délután kezdődik. A coachee ekkor érkezik az irodámba, amely egy kis hotelben van két órára Budapesttől, egy négyszáz hektáros erdő szélén.
Este vacsorázik az éttermünkben, ha akar velem, ha akar egyedül, ezt követően a jól megérdemelt pihenés következik. A legutolsó coacheem reggel azt mondta, úgy ébredt fel, hogy azt hitte megsüketült, mert olyan igazi csend volt.
Ha szép az idő sétálunk, ülünk a hintán, vagy kóválygunk az erdőben. Ha nem, akkor marad az iroda, ahonnan szintén az erdő látszik. A módszer lényege egy napra kiszakadni és órákat magatokkal foglalkozni. Otthagyni a megszokott életet lelkileg és fizikailag. Sokan mondják fárasztó, de hiszem, hogy a végeredményhez ez is kell.
A siker még engem is meglepett. Elismert, ismert emberek a reggeli munkára telefon nélkül érkeznek, várakozással, készülve arra, hogy valami fontos történik. Ez így van jól. Így a coaching azzá válik, ami a legfontosabb. Egy bensőséges találkozóvá, ahol férfiak szájából például rendszeresen elhangzik, hogy nem gondolták, hogy ennyit tudnak belső dolgokról beszélni – így elérhetővé kezd válni a work-life balance, nem csak fogalom többé.
A legutóbbi detox coachingomon született a gondolat, hogy én coachként veletek együtt csak retusálok. Ti hozzátok az anyagot, az elkészült nyers képeket, amelyeket a saját tudásotokkal készítettetek. Aztán együtt retusálunk, hogy végül a részletekben is tökéletes képek szülessenek. Jó móka.
A végén amikor búcsúzunk, mindig ott a nagy ölelés. Az számomra a legnagyobb elismerés.