A cikksorozat első részében azzal foglalkoztunk, miként lehet felismerni a kiégést, és milyen folyamatok vezetnek el idáig. Szakmailag azonban nagyon érdekes számomra, hogy a kiégésről (szakszóval burnoutról) szóló szakirodalomban sehol nem találtam meg veszélyeztetett területként a vendéglátást.
Mindenhol arról írnak, hogy a legveszélyeztetettebbek a tanárok, az orvosok, az ügyfélszolgálatokon, értékesítésben dolgozók, de meg sem említik a vendéglátás területét. Ennek oka az, hogy alapvetően erre a területre sokkal kevesebb kutatás irányul, nem kap ebből a szempontból elég figyelmet. Számomra ez érthetetlen, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy milyen nagyszámú munkavállaló dolgozik ebben az iparágban és emellett milyen hatalmas nemzetgazdasági kihatása van a turizmusban megtermelt bevételeknek, adóknak.
Fontos kiemelni, hogy a kiégésért nem tehető felelőssé csak a munkahely. A munkahely egy tényező. Számítanak még a gyerekkori élmények, a túlzott anyagiasság, az alacsony stressztűrés, az elfogadás, az önismeret és a célok hiánya. Ugye, így már nem olyan egyszerű?
Elvándorlás
Joggal merül fel a kérdés, miben más a vendéglátás, mint a többi terület, miért érzékelhető az utóbbi időben, hogy sokkal több embert érint ez az állapot?
Őszintének kell lenni és nyíltan beszélni. Én 2009 óta látom „testközelből” a vendéglátást, addig csak vendégoldalról szemléltem. Ebben a közel tíz évben döbbenetes változás ment végbe, amit tulajdonosként lehetetlen nem érzékelni. A szakma munkavállalói oldalon szinte kiürült, ez objektív tény. Érzésem szerint a külföldre vándorlás ezt az ágat érinti talán legjobban. A környékünkről (Zala megyéből) származó szakácsok, pincérek többsége jelenleg nem itthon keresi a kenyerét. Nyilván ezt mi még jobban érezzük, hiszen órányi távolságra van az osztrák határ. Rengeteg ember naponta jár át oda dolgozni.
Az itthon maradottakra így extra teher hárul, bármelyik étteremtulajdonossal beszélek (kivéve a csúcséttermeket, ahol sorban állnak a tanulni vágyó fiatal szakemberek), mindenki a munkaerőhiányt emlegeti. Idén már tucatjával láttunk emiatt bezárt vendéglátó egységeket. Mit eredményez ez a másik oldalon? Ha valaki elmegy, és nincs a helyére más, akkor jön a túlóra, mert bármennyire más a közbeszéd, az alkalmazottak nagy része tapasztalatom szerint igenis lojális a munkáltatóhoz, a munkahelyéhez. Az állandó munkaerőhiány gondja ugyanúgy folyamatos stresszfaktor a munkáltatónak, mint magának a munkavállalónak. A burnout-ot abszolút elősegítik azok a helyzetek, amelyekre nincs közvetlen ráhatásunk, ilyen például a munkaerőhiány, ezeknél lesz különösen fontos az elfogadás és emellett a működő megoldáskeresés. Nem merem elkiabálni, de mi már látjuk a visszavándorlást, nálunk három olyan kolléga is van, akik hosszú évek után hazatértek és a jövőt már itthon képzelik. Remélhetőleg ebből stabil tendencia lesz.
Erőteljes kritikák
A munkaerőhiány mellett az online világ, az értékelések róják a legnagyobb terhet a vendéglátásban dolgozókra azok szerint, akikkel a szakmából volt alkalmam együtt dolgozni. Kevés olyan terület van, ahol annyira kritikusak a vevők, mint a vendéglátásban. Ha valami nem tetszik, van, aki korrekt, és az asztalnál elmondja, visszaküldi, így megadja a lehetőséget a probléma megoldására. De sajnos nem ez az alapvető tendencia, hanem az, hogy amint kiteszik a lábukat a vendéglátóhelyről, máris írják a nyilvános kritikát. Van rendszer, ahol még csak nem is látják a bejegyzés íróját, hiszen csak felhasználóneve van, így egy hamis profillal azt ír, amit akar. Sok séf vallja be nekem, hogy mennyire rombolják munkájukat az évente egyszer megjelenő gasztrokalauzok, amelyek szerintük nem függetlenek, és egyetlen látogatásból nem lehet korrekt véleményt formálni egy vendéglátóhelyről. Ennek ellenére a végeredményt egész évben nézni kell, a következményeit pedig viselni. Azt, hogy mekkora ereje van az értékeléseknek és kritikáknak, volt módunk végignézni, amikor egy vendéglátóhelyről mindenhonnan dőltek az elismerő cikkek, majd egyszerűen nem bírták a nyomást, a nagy forgalmat, és bezárásra kényszerültek. A hozzám forduló kiégésben érintett séfek, étteremvezetők mind elmondják, hogy mennyire frusztráló számukra ez. Itt pedig elő is jön majd egy fontos tényező, a helyzettűrés vagy helyzettolerancia, amelynek lényege az, hogy magunkhoz képest mindig törekszünk a legjobbra, de el kell viselnünk, hogy nem tudunk mindenkinek megfelelni. Olyan nincs, hogy egy étel száz különböző vendég ízlésének megfeleljen. A kulcsszó tehát a tolerancia, az elfogadás. El kell, hogy tudjuk fogadni a másik véleményét, helyzetét és még sok minden mást.
Önismeret
Amikor arról beszélünk, mi kell még a kiégés kialakulásához, akkor kerül szóba önmagunk, mert mi is kellünk hozzá. A hozzám fordulók többségének döbbenetesen nincs önismerete. Nincsenek tisztában az értékeikkel, a hibáikkal, azzal, hogyan reagálnak a világ történéseire. Ők fokozottan veszélyeztetettek, mivel az önismeret hiánya miatt működésükben csak külső dolgokra támaszkodnak. Ismerek egy cukrászt, aki több helyen szaktanácsadó, rengeteget szerepel a közösségi médiában, minden elvállalt munkánál fontos számára a szereplés. Amikor elmondom neki, hogy hosszú távon ez nem jó, akkor dühös lesz, és mindig megsértődik, hónapokig nem áll velem szóba. Ha a saját értékével valaki nincs tisztában, ha állandóan a külső megerősítés kell neki, hogy ő jó, akkor idővel elkerülhetetlen a kiégés, mert egy idő után már akármennyit szerepel, akárhány like-ot kapnak a képei, neki semmi nem lesz elég. Segítségre lenne szüksége, de ő ezt nem látja, még tagadási fázisban van.
A kiégésből kivezető út első lépése a szembenézés. Tudatosítani kell magunkban, hogy baj van. A burnout-nak jól felismerhető tünetei vannak, ezen cikksorozat alapján nagy eséllyel rá tud jönni mindenki, hogy érintett-e vagy sem.
Stressz és tűrése
A kiégéshez vezető út másik alapköve a stressz. Sokan azt hiszik, ez az egyetlen tényező, de alapvetően ez csak egy szelet. A stressz tűrésére, reális viselésére sok eszköz és módszer van, egy egész cikket fogok erre szánni. A stressztől szinte el nem választható elem a kiégés kialakulásában a tolerancia. Ha lenne ebből intravénás verzió, kötelezővé tenném minden magyar embernek, mert intolerancia tekintetében csúcson vagyunk.
A stressz mellett pedig szintén a kiégés egyik alappillére, hogy az emberek többségének nincs életcélja. Fogalmuk sincs, mit akarnak az élettől, nem tudják megmondani, mi fontosabb számukra: az anyagi javak vagy a maradandó értékek létrehozása vagy a család. Ezek alapvető kérdései egy tartalmas és sikeres életnek, amelyekre nem lehet nem tudni a választ.
Mit tesz velünk a kiégés?
– testi tüneteket okoz (ezekről az előző cikkben részletesen olvashattatok)
– érzelmi tüneteket okoz (ingerlékenység, keserűség, szomorúság, magány, állandó kétségek)
– viselkedési tüneteket okoz (hiperaktivitás, távolságtartás, céltalanság, érzéketlenség)
Volt egy ügyfelem, aki konkrétan démonnak nevezte a kiégést, mert nem tudta azonosítani, mit érez, csak azt, hogy hétről hétre rosszabbul van.
Mégis meglepő dologgal fogom zárni ezt a cikket. A kiégés jó. Ha elolvastad, amit ebben a két cikkben leírtam, akkor nagy eséllyel oda tudsz állni a tükör elé és el tudod dönteni, hogy ki vagy-e égve. Ez a legfontosabb: szembenézni a helyzeteddel és felismerni azt.
A kiégés lehetőség. Lehetőség arra, hogy változtass, hogy megszabadulj a nehézségeidtől és új életet kezdj. A kiégésből való kikászálódás egy nagyon jó önismereti túra, megismerheted magad, megtudhatod, hogyan működsz. Ha eddig célok nélkül sodródtál, a kiégési folyamattal való munka alatt kikristályosodhat, mit is szeretnél igazán, a helyeden vagy-e egyáltalán.
A következő cikk témája a stresszkezelés lesz, valamint az elfogadás, a tolerancia.