Hátfájás
Hátfájás

Sok évvel ezelőtt találkoztunk utoljára, azóta jobbára újságok és üzleti magazinok címoldalán láttam. Akkortájt egy derűs, energikus férfi volt, áradt belőle a nyugalom és a kiegyensúlyozottság. Olyan sikeres pályát futott be, amiről sok ember egy életen át álmodozik. Aztán felhívott. A hangja minden volt, csak nem energiával teli. Azt mondta, coachingra van szüksége, amit én poénnal próbáltam elsütni, hogy a kérdés ki fog coacholni kit. A válasz: te engem.

Találkoztunk. Megrázó volt látni, ahogy közeledett a kávézó bejárattól felém. Megőszült, egy öregember benyomását keltette. Első gondolatom az volt, hogy súlyos beteg. Megölelt – nem lehetett nem érezni, hogy csupa csont és bőr. Árnyéka volt az évekkel ezelőtti önmagának.

Kérdezni sem tudtam, mert azonnal ő kérdezett: Te mit csinálsz? Hol vannak a ráncaid? Én megöregedtem, te meg fiatalodsz. Két percben elmeséltem neki, hogy jó ideje feladtam az interim menedzseri munkámat és executive coachként dolgozom, valamint a cégeimben tulajdonosként funkcionálok.

Kértem meséljen, miért jött, miben segíthetek. Mesélni kezdett:
– Csilla, hónapok óta fáj a hátam. Voltam az összes specialistánál, masszőrnél, úszni kezdtem, mindent kipróbáltam. Annyira gyötör, hogy nem tudok aludni, sokszor már gondolkodni sem. A fájdalomcsillapítóktól kikészült a gyomrom, enni sem nagyon tudok, attól fogytam így le.

Elmesélte, hogy a köztisztviselői (vezető volt) munkáját vállalkozásra cserélte évekkel ezelőtt. Első gondolatom az volt, hogy össze kell, hogy rakjuk a képet, mikor jött a hátfájás. Fél órába került, mire megtaláltuk a konkrét eseményt, amellyel egy időben keletkezett a hátfájás. Ez az esemény a cég életének legnagyobb szerződéskötése volt. Német megrendelő, aki a korábbi minőségbiztosítási rendszerükhöz képest sokszoros minőségi feltételeket támasztott, és gyakorlatilag a legkisebb hibát is olyan mértékű levonással „jutalmazta”, amely azonnal elvitte akár hetek munkájának a hasznát. A piacukon mindenki őket irigyelte ezért a lehetőségért, de senki nem látta a rengeteg aggodalmat és küzdelmet, ami mögötte volt. Azt mondta minden teljesítményigazolásnál mennek a harcok az eurókért és ráadásul három hónapos fizetési határideje van a cégnek, így hónapokat kell finanszírozni.

Ismét tudatosítottuk, hogy a hátfájás ezzel az ügylettel egy időben keletkezett. Hitetlenkedve csóválta a fejét, hogy okozhat fizikai fájdalmat egy céges ügy. Elég sokat meséltem neki erről, majd váratlanul megkérdeztem, milyen megoldási lehetőségeket lát. Azonnal, szinte gondolkodás nélkül rávágta, hogy fel kell mondani ezt a nagy szerződést. Kértem, keressünk még más alternatívákat is, de azt mondta, hogy érzése szerint nem lehet velük mit kezdeni, ő tényleg mindent megpróbált eddig az elmúlt két évben, de semmiben nem voltak rugalmasak. Bizonyítani akart a világnak, a szakmának, hogy ő lesz a legjobb és elhoz egy olyan szerződést azok elől, akik évtizedek óta azt csinálják, amit ő csak pár éve kezdett. Elhozta a szerződést, de a rengeteg fájdalommal megfizette az árát is. Túl nagy volt a cégnek is, és neki is a kabát. Megegyeztünk, hogy kéthetente találkozunk és dolgozunk az ide vezető okokon. A másfél órával korábban megérkezett hajlott hátú ember egy nagy ölelés után halovány mosollyal az arcán, de energikusabb lépésekkel távozott.

A szerződést felmondta és jóval tovább is ment ennél – a coaching folyamat végére a céget is eladta. A cég árának nagy részét befektette, és vett egy kis erdőszéli házat. Most pihen, olvas, tanul és keresi az új útját. Egyenes háttal. Fájdalom nélkül.


Kapcsolat
Burnout prevenció workshop cégeknek!
This is default text for notification bar