Van, aki még emlékszik rá, van, aki már annyiszor intette csendre, hogy talán nem is hallja.
Van egy ügyfelem. Az a szívvel, teljes erejével dolgozó ember. Nincs nála kompromisszum, amit letesz az asztalra, abban minden benne van: a tudás, a tapasztalat és a szíve is.
Pár hónapja jött a hír, hogy egy nagy közös projektre összeállt valaki olyannal, akiről tudom, hogy teljesen más elveket vall. Az az ember teljesen a külvilágnak él, igazi celeb vér folyik az ereiben és teljesen más jellem és személyiség, mint ő. Jött coachingra és nagy örömmel mesélte az együttműködést, amiről én már tudtam. Kérésére végignéztük pár kérdéssel a szituációt, nem kellett sok, hogy ő maga is lássa, hogy vannak nagyon eltérő pontjaik, de úgy döntött belevág.
A következő coachingon érdekes volt hallanom, amikor elmesélte, hogy az első perctől nem volt jó a munkakapcsolat. Nem volt meg az a nagyon fontos dolog, amit mi az executive coachingban csak kémiának nevezünk. Nagyon tetszett neki a projekt, örült neki, hogy részese lehet, de közben hiába érezte legbelül, hogy valami nem jó, nem tett ellene semmit. Szakmai, majd emberi konfliktusok sorozata következett, amelynek a végén lekezelően közölték vele, hogy nem ő az emberük, leváltják.
Csalódott. Sír. Magát ostorozza, hogy megint nem volt elég jó, hogy ő semmire sem jó, holott erről szó sincs.
A belső hangja szólt, hogy ez nem neki való, de nem hallgatott rá, elcsendesítette, mint már annyiszor. Eltelt pár hét és a projekt tulajdonosa felhívta, hogy meggondolta magát és visszavenné…
Leültünk, beszélgettünk és rájött, hogy nem ő volt rossz, hanem az, amit vállalt, önmaga ellenére. Hallgatott a belső hangjára és nemet mondott. Az „üzlettárs” vérig sértődött és most kígyót-békát kiabál rá.
A lényeg, hogy megtört a jég és magát választotta. Most lebeg, keresi a helyét, de felszabadult, mert átlépte a saját határait. Így van ez jól, a többi majd alakul.