Több hónap telt el már azóta, hogy megjelent a könyvem. Amikor megírtam már tudtam, hogy teremteni is szeretnék általa, így a bevétel egy részét nonprofit célra ajánlottam fel. Nyomot akartam hagyni olyan dologban, amely fontos nekem, és mások nem intézték el, nem oldották meg – de a közösség életét szolgálnák.
Bázakerettyén élek, ezt már annyiszor leírtam, hogy remélem, mindenkinek a könyökén jön ki. Van egy kis iskolánk, amelynek nincs játszótere. Illetve legyünk korrektek, hatalmas udvara van, játékokkal, rajtuk csinos feliratokkal:
FIGYELEM, BALESETVESZÉLYES, NEM HASZNÁLHATÓ!
Így olvasva teljesen szürreális, hát még nap, mint nap látva. A gyerekek megszokták, hogy a játékok csak díszek. Helyette van labda, ugrókötél és szaladgálás. De sokat beszélgettem velük és tudom, hogy vágynak játékra.
Ez ellen akartam tenni. Egy olyan játszótér, amely megfelel az uniós feltételeknek hétszámjegyű összeg. Ráadásul az egész faluban nincs másik – az egyetlen közterületi játszótér felett is eljárt az idő.
De a játszóterünk holnaptól épül. Lesz libikóka, mászóvár, csúszda, hinta, polyball, trambulin és minden földi jó. A jövőnknek, a gyerekeinknek.
A héten már megkezdődtek az előkészületek, tegnap kivágásra került egy hatalmas, elszáradt fa, ma kiemelték a használhatatlan játékokat, és a bontás után megkezdődik a legszebb rész: az építés. Repes a szívem, azt hiszem erre nincs jobb szó.
És itt még egyszer és még nem tudom hányszor köszönöm mindazoknak, akik ezt lehetővé tették, akik áldoztak a könyvemre és ezzel lehetővé tették, hogy megvalósuljon gyermekek álma.