Team coaching után beszélgetek az ügyvezetővel, a cég egyik tulajdonosáról.
– Ő a társam.
– Miért kell társ?
– Megbeszélek vele dolgokat és megvéd attól, hogy őrültségeket kövessek el.
– Mi a baj az őrültségekkel?
– Hát, lehet, hogy nem jön be amit tervezek és lehet, hogy veszteséget okoz a cégnek.
– És ha mégis bejön? Ha jobb lesz, mint bármi, amit kiszámítottan csináltál?
– Hát….
Egy pár soros kis beszélgetés, de sok minden mögöttes tartalom van benne. Kicsit a mai világ olyan langymeleg nekem. Szeretem az úttörő, a kicsit őrült embereket, a tüzet, a világmegváltókat. Szeretem azokat, akik bevállalják az őrültséget. Akik nem akarnak mindenáron megfelelni, nem számolnak ki mindent, nem mindig biztosból biztosba mennek, hanem még hallgatnak arra, ami legbelülről jön. Meglépik. Egyre kevesebben vannak. Pár nappal később egy másik ugyanilyen szituációban azt mondja az ügyfelem, hogy nem érted? Sokat bukhatok. Ez csak egy titkos vágyam, ha meglépem, és nem jön be, elmegy az idei profit negyede. És akkor mi van? Miért nem szólhatnak a dolgok próbálkozásról, kísérletezésről, valódi és tevékeny útkeresésről? Miért kell a legbelső érzések helyett mindig a profitot szem előtt tartani? Főleg akkor, amikor már régen több pénzed van, amit akartál? Még mielőtt túlgondolhatnám ezt a dolgot, jön a harmadik ügyfél a héten. Ő a forradalmár, aki már magától meghozta a döntést, hogy a húsz év alatt felépült üzletember élet és sikeres cég nem kell. A coaching célja segíteni őt abban, hogy eladja a céget és új életet kezdjen. Még nem mondok igent, kérdezek.
– Mit csinálsz majd akkor?
– Oda akarok visszakerülni, ahonnan indultam. Egy kis műhelybe. Ahol én alkotok újra, a két kezemmel. Úgy akarok felébredni reggel, hogy egyetlen alkalmazottam sincs. Tanulni akarok, utazni akarok. Élni akarok.
És én igent mondok a folyamatra. A legszebb coach feladatok egyike, hogy abban segíthetek valakit, hogy a profit, a milliók helyett magát válassza.
Éljenek a forradalmárok!