A héten úton Budapest felé, kaptam egy üzenetet.
„Csilla, az a kérdés foglalkoztat, hogy hányszor kell, lehet újrakezdeni.”
Előtte egy perccel nyomtam meg a mentést ezen az íráson, újrakezdés címmel.
Az én válaszom: akárhányszor lehet, és mindig kell, ha belülről érzed rá a késztetést.
Elmesélem, hogyan gondolom. Valahol egyszer olvastam, hogy az emberek 90%-a nem lép. Üldögél a komfort zónának nevezett langyos pocsolyában, amikor kezd kihűlni, enged magára még egy kis meleg vizet. Ázás közben kifogásokat gyárt, megmagyaráz, fáradtságra hivatkozik, rosszabb esetben már nem is érdekli az egész, így menetrendszerűen megérkezik a depresszió.
De mi van a tíz százalékkal? Ők azok, akik hallgatnak a belső hangjukra, akik képesek elcsendesedni, figyelni mit éreznek, mire vágynak igazán. Ők azok, akik félrepakolják a kifogásokat, megfogalmazzák, mit akarnak és aztán tesznek is érte. Ők azok, akik nem azzal foglalkoznak, mit mondanak róluk mások, hanem meglépik és megélik, ami nekik kell. Ők azok, akik mernek magukkal lenni.
Én tényleg hiszem, hogy mindannyian képesek vagyunk a változásra. De. Ahhoz, hogy változzunk, ki kell lépni a komfort zónánkból, meg kell tenni a kis kiszámított biztos világunkból az első lépéseket kifelé, a bizonytalanba.
Egyszer egy coacheem azt mondta, hogy ez az egész neki olyan érzés, mint a motoszkálás. Amikor ez a „motoszkálás” állandósul, akkor el kell képzelni mi lesz, ha a gondolatot meglépjük. Jobb lesz dolgozni menni, visszajön az életkedvünk, újra lesznek kreatív ötleteink, elmúlik a fáradtságunk, képesek leszünk megújulni, másképp tenni?
A válaszom igen. Az, hogy magunkért teszünk hihetetlen energiát ad és a plusz energia segít abban is, hogy a nehézségeken átlendüljünk. Mindegy, hogy a változás első lépéseit a munkában, vagy a magánéletben tesszük meg. Oda-vissza hatnak egymásra.
Úgyhogy Kedves Kérdezőm. Már lehet is újrakezdeni. Bármit. Amire vágysz, ami benned motoszkál. Pontosan végtelen lehetőséged van. És ahogy eddig is sokat megvalósítottál már ez is menni fog.