14 óra – megint a work-life balance-ról
Te, Kedves Ismerősöm, remélem, hogy magadra ismersz.
Tegnap azt mondtad, hogy a férjed mindig az én írásaimmal példálózik neked. Azt mondja, igenis lehet vinni vállalkozást úgy, hogy este öt után nem dolgozol, nézd csak meg, itt írja Csilla, ő is csinálja.
Sok éve ismerlek. Végighajtottad az életed, negyven felett kiszálltál az alkalmazotti létből, gyökeresen mást akartál, új szakmát tanultál, vállalkozást kezdtél. Sokan nem merték volna, de te igen. Dübörög az üzlet. A nálad kapott lehetetlen időpontok szerint reggel fél nyolckor már mehetek, de este hétkor is.
Kiért kell ennyire hajtani? Megvan mindenetek. Leültél kiszámolni, hogy mennyi kell a havi megélhetéshez és némi biztonsági tartalékhoz? Tényleg kell háromszor annyit csinálni? Kinek? Minek? A gyerekeid majd megállnak majd a lábukon, jó alapokat kaptak.
Te? Az egyre fáradtabb tekinteteddel, veled mi lesz?
A férjed rendületlenül vár. Szeretne veled egy jót beszélgetni, netán nyugiban lelépni valahová. Vagy csak üldögélni egy filmet nézve, vagy közösen megenni egy vacsorát. Mint régen. A vállalkozásod előtt.
Állj meg kedves Ismerős! Nézz bele a visszapillantó tükörbe. Hova tartasz? Mit hagysz magad mögött?
Ha magadra ismersz és megkeresel, segítek. Megtanítom, hogy „nem kell” napi 14 órát dolgoznod. Csak ha TE akarod ezt.