Egy business coach és az első munkanap
Egy business coach és az első munkanap

Kaptam egy telefont. Egy őszinte, boldog telefont, ami feltöltött engem is. Egy coach hívott. Olyan coach, aki munka mellett tanulva, lelkesen tanulta meg a szakmát és ma volt élete első fizető ügyfele. Kíváncsi lennék, hányan emlékeznek még az első alkalomra? Megvan még emlékként, hogy milyen volt az első munkanap?

Én emlékszem. Tanítani mentem, gyomorgörccsel, izzadó tenyérrel (azóta sem éreztem ilyet soha), csupa-csupa izgalommal. Számtalan kérdés pörgött az agyamban. Tudni fogom, amit kell? Nem felejtek el semmit? Szeretnek majd a gyerekek? Hogy fogadnak vajon a kollégák? Persze felesleges volt a nagy izgalom, mert jó élmény lett, még akkor is, ha az élet utána üzleti területre sodort és a tanítás a pályámon egy szép kezdés maradt.

Az első coachingban megvolt ugyanez az izgalom. Sőt, talán még nagyobb. Az, hogy csak Ő volt ott és én. Abból kellett főznünk, amivel ő rendelkezett. Az ő tudásából, az ő életéből, az ő ügyéért. A legnagyobb felhatalmazás pedig az, hogy én ott lehettem és megosztotta velem, az idegennel mindezt. A legfontosabb ügyét, amiben pont tőlem kért segítséget. Hatalmas megtiszteltetés és gyönyörű hivatás ez. Csak azzal az alázattal lehet művelni, amelyet ebben a telefonhívásban éreztem.

A többség persze azt mondaná, hülye vagy, egy konkurensről írsz? Nem, én egy emberről írok. Varnyú Böbe coachról. Nem konkurens, kolléga. Mindig minden piacon van helye az új szakembereknek, akik most kezdik. Mindenkinek azt kívánnám, legyen legalább egy ember, aki fogja a kezét mikor új útra indul, segít felállni mikor ott először megbotlik és ott legyen mikor örül, vagy éppen megkapta az első orbitális pofont. Jót tenne a világnak. Meg nekünk is.

Végül jöjjön a szokásos faggató kérdés. Lássuk, hogyan emlékeztek az első munkanapra? Milyen volt a főnök? A kollégák? Mikor volt? Végül egy banális kérdés, mennyit kerestetek?


Kapcsolat