38 éves, egyedülálló. Elegánsan, ingben érkezik, de az arca fásult, szomorú, szinte már szürke. Egy előadásomon járt, ahol a vendéglátásban dolgozók kiégéséről beszéltem és utána keresett meg, hogy szeretne velem beszélgetni, mert van egy gondja, amivel hónapok óta nem tud megbirkózni.
Amikor megérkezik, zavarban van, nem tudja, mit is kellene csinálni, de aztán egyszerűen csak beszélgetni kezdünk. Sokat kérdeztem és kitartóan válaszolt. A probléma, amivel jött, nagyon sokszor előfordul. A vendéglátásban az egyik leggyakoribb munkabeosztás a két nap munka két nap szabad beosztás, így az egymást váltó párok mindig a másik csapat után veszik át a pályát, vagy a placcot, ahogy mondani szokás. Ebben a váltó párosban a másik vezető bártender konkrétan nem végzi el a munkáját, mindig rendetlenséget hagy, nem tölti fel a hűtőket, nem takarítja ki a pultot. Számtalanszor kérte tőle, hogy ne így csinálja, mert amikor ő váltja, akkor másnap délelőtt csak arra megy el, hogy utána pakol, de a másik fél a füle botját sem mozgatja. Kérte a főnököt, hogy csináljon ezzel a helyzettel valamit, a főnök válasza az, hogy emberhiány van, nem lehet piszkálni a másik embert, mert ha felmond, ki tudja, mikor jön a helyére másik.
Aztán egy kérdésnek köszönhetően, amely a tanulásra vonatkozott új fordulatot vett a beszélgetés, mert ügyfelem kibökte, hogy kapott egy másik lehetőséget, és igazából az itt lévő megoldhatatlannak tűnő helyzet miatt gondolkodik rajta. Az első kérdése nagyon tipikus volt, Csilla, 38 évesen még van jövőm? Válthatok? Csinálhatok teljesen mást? És a válasz: igen, igen, igen.
Elmondta, hogy az elmúlt másfél évben minden szabadidejében saját költségén tanult, barista szeretne lenni. Végigcsinált több képzést, elment minden kávés rendezvényre, és akkor lenne igazán boldog, ha szakmát válthatna.
Adtam neki egy fehér papírt. Két oszloppal. Abszolútum és kívánalom. A feladat: milyen számára az álomhely. Mi az, amiből egyáltalán nem engedne és mi az, ami szinte csak vágyálom egy munkahellyel kapcsolatban. Az abszolútum oszlopba ezek kerültek: bejelentett állás, megfelelő munkaeszközök, jó társaság, munkaruha, normális fizetés, normális munkaidő, főnöki hozzáállás, rend, tisztaság. A kívánalmai pedig megbecsülés, szakmai szabadság-fejlődés, és ismét a jó társaság. Amikor ezt összeírtuk, akkor első körben megnéztük, hogy a jelenlegi munkahelyén (ahol évek óta dolgozik) mi van meg ezekből, összesen négy !!! dolog teljesült (csak zárójelben jegyzem meg, több éves munka mellett, ilyen hozzáállással a megbecsülést nem jelölte meg). Az a hely, ahova hívták kapásból hét találatot kapott.
Mosolyogva, visszatért normális arcszínnel azt mondta, Csilla, akkor megyek. Októbertől új életet kezdek, van több hónapom felkészülni rá. A dermedtségből, amellyel érkezett, most vágyakozás, tervezgetés, felszabadultság lett.
A business coaching erről szól. Kár, hogy nem tudom ezeket az előtte utána arcképeket, a mosolyokat feltenni, hogy látni lehessen a megkönnyebbülést, a hitet, az energiát, amivel az ügyfelek távoznak. Minden ember megérdemelné, hogy legalább egy másik legyen, aki támogatja, aki inspirálja és meghallgatja.
A lényeg pedig a happy end, valakinek lesz egy nagyon jó, elhivatott és becsületes baristája. Az a valaki meg remélem, megbecsüli majd.