A business coach esetei: egy kiégett séf története – második rész

Egy hete indult ez a sorozat. Döbbenten figyeltem a rengeteg reakciót, a sok levelet, kommentet, amit kaptam. Köszönöm nektek, ezek támogatják a munkámat és remélem, még jobban tudlak benneteket segíteni.

Itt ülünk. Én és a Séf. Második alkalom. Megint figyeltem, ahogy jött a parkolóból felfelé. Most is fáradtnak láttam, de mégis azt éreztem, hogy tudatosabb léptekkel jön.
Megkínálom, de nem fogad el sem kávét, sem teát. Azt mondja leszokott ezekről, mert azt érezte, hogy még rosszabbul van tőlük. Gondolkodás nélkül nekem szegez egy kérdést.

 – Csilla, tudod mi a legnehezebb? Bevallani magadnak, hogy nem tudod egyedül megoldani.

Kérdezem, de egyből hárít, nem folytatja. Azt mondja, nem szeret beszélni, magáról meg főleg nem.
Kérek egy kávét magamnak. Amikor kihozzák, a Séf megjegyzi, hogy eddig csak külföldön látta ezt a márkát – miért pont ezt tartjuk? Szeretem az olasz pörkölésű kávékat – válaszolom – és ennek az ízét is nagyon kedvelem. Gondolkodik, aztán megszólal: kérhetek mégis egy ristrettót? A kávé megérkezik, és máris elkezd mesélni, arról milyen kávékat szeret, és hogy nem bírja a modern specialty kávékat. Ebben egyetértünk, én pedig csendes örömmel figyelem, ahogy örül a hónapok óta nem érzett kávé íznek. A kávé megtöri a jeget és a Séf mesélni kezd.

– Tudod Csilla, nálunk, ha az ember beteg az sem jó dolog, de azt elfogadni, hogy a lelkünk is lehet beteg, az lehetetlen. Hosszú hónapokon át éreztem, hogy nem tudok megbirkózni azzal, amiben vagyok és sokszor volt olyan érzésem, hogy egyre mélyebbre jutok, de nem bírtam meghozni a döntést, hogy segítséget kérjek. Lehet tönkretettem az életem, mert nem léptem időben. Egy férfi, aki coach-hoz, netán pszichológushoz megy, az itthon felér egy billoggal. Többen hülyéztek le, mint ahányan támogattak abban, hogy hozzád jöjjek…Van, akinek el sem mertem mondani…

– Mégis itt vagy. Megtetted a legfontosabb dolgot: felismerted, hogy segítségre van szükséged. Szerintem nincs ebben sem szégyellnivaló, sem férfiatlanság. Ma egy olyan társadalomban élünk, ahol a férfi mindig mindenhol macho kellene, hogy legyen, de én ebben nem hiszek. Körülbelül az az elvárás, hogy a férfi legyen vonzó, terminátor, okos, tökéletes. Szerintem ez nem működik. Csináljunk egy burnout tesztet, jó? Pár kérdés és látjuk, hogy állsz a kiégési folyamatban.

A kiégés teszt eredménye azt mutatta, a kiégési skála felső harmadában van, még azon a szinten, amit nagy eséllyel meg tudunk oldani. Megbeszéljük, hogy haladunk majd a folyamattal, és ha néhány alkalom után nincs számára számottevő változás, akkor elküldöm egy pszichológushoz. Erre is igent mond.

– Séf mesélj, hogyan kezdődött? Emlékszel még, mikor érezted először, hogy valami nincs rendben?
– Vidékről jöttem. Valahogy mindig az volt bennem, hogy nekem sokkal többet kell tennem, mint a pestieknek, mert nem érek annyit – hozzáteszem, ezt éreztették is velem, minden adandó alkalommal. Meg akartam mutatni mit tudok, de az elején óriási hátránnyal indultam. Töredékét nem tudtam a szakmának, hiába végeztem jó eredménnyel a középiskolát. Nagyon keményen kellett dolgoznom, hogy megmutassam, mire vagyok képes. Éjjel-nappal dolgoztam. Haladtam a ranglétrán, itthoni szemmel nézve nagyon sokat kerestem és keresek. De aztán a sok hajtás közben elkezdett szétcsúszni az életem, felborult a munka-magánélet egyensúly.

– Mivel foglalkozol mostanában a legtöbbet?
– Dolgozom, ez gondolom nem meglepő. Ha nem dolgozom, akkor otthon vagyok, akkor sokat internetezek. Recepteket nézek, videókat nézek, és sok ételt elkészítek, lefotózok. Amit megcsinálok, azt kiteszem a saját oldalamra, meg pár csoportba.

– Mennyi idődet veszi ez el? Hányszor mész fel naponta a közösségi oldalakra?
– 
Ezen sosem gondolkodtam, nem szoktam számolni.

 Itt a gépem, megnézzük, hogy mit mutat a tevékenységnaplód?
– Persze nézzük.

– Mondjuk a tegnapi napot, ami pihenőnap volt, nem dolgoztál ugye?
– Nem, otthon voltam.
Nézzük a listát. Látja a megdöbbenést az arcomon, ahogy legördül a lista.

– Számold, Séf.
– 18…39…77…113…171

– 171. Ennyi alkalommal vetted kézbe a telefont, ennyi alkalommal posztoltál, vagy lájkoltál. Szinte folyamatosan egész nap….Emlékszel, amikor az elején a kiégés teszt után arról beszéltünk, hogy a kiégés egyik jellemzője, hogy az emberek, az alkoholba, cigarettába, drogokba menekülnek?
– Igen, de mondtam, hogy én nem iszom, nem dohányzom és nem élek droggal sem.

– Ez szerinted nem ugyanolyan függőség, mint a többi?
– Az? Nem tudom.

– Az, Séf. 
– Mit csináljak ellene?

– Szerinted mi lenne a jó megoldás?
– Törölnöm kéne magam?

– Egy időre biztosan. Szerinted mennyi időd szabadul fel, ha ezt abbahagyod? 2-3 óra naponta? Lehet több?
– Igen, annyi biztosan.

– Mit szerettél korábban csinálni, amíg nem dolgoztál ennyit?
– Moziba járni, piacra menni, olvasni.

– Akkor lehet két vállalásod a következő alkalomig? Megnézel egy filmet, elmeséled nekem és elmész egy-két olyan piacra, ahol még nem voltál Pesten? (ő még nem tudja, de én igen, hogy tudatosan olyan dolgot kértem tőle, amihez ki kell mozdulnia)
– Igen.

– Gondolkodtál azon, miért mentél el ennyire ebbe az irányba? Hogy jött a poszt őrület?
– A munkahelyem egy menő, ismert hely, a főnöknek nagyon fontos volt, hogy milyen visszajelzéseket kapunk, szinte csak azzal foglalkozik, mit írnak az étteremről. Folyamatosan követi az összes online értékelésünket minden portálon. Szinte rettegek, hogy mit írnak ki, mert ha csak egy 4 csillagos értékelés jött, már akkor is jött a számonkérés, miért ennyi, miért nem tökéletes, mit rontottunk el. A másik oldalon viszont ott az étterem több mint 1000 értékeléssel, 4,7 átlaggal, ami szerintem Pesten nagyon jó, de nekik soha nem elég. Állandó megfelelési kényszerben kell dolgozni. Minden tányérnak tökéletesnek lenni, ami lehetetlen, mert nem tudsz úgysem úgy főzni, hogy minden embernek ugyanolyan jó legyen. Valahogy az rögzült bennem, ha én is állandóan posztolok, én is jobb leszek.

– Mi az, ami ma a legnagyobb nehézséged? 
– Sok minden, de talán inkább azt kellene mondanom, hogy az egész. Úgy érzem, hogy egyedül viszem a hátamon az egészet. Minden miattam van, mindenért engem kérnek számon, mindenért én vagyok a hibás. Pedig dolgozik még az étteremben több mint húsz ember.

– Hányan vagyok egy műszakban, a konyhában?
– Forgalomtól függ. 8-12 között. Ennek kétharmada szakács, a többiek mosogatnak.

– Mit csinálsz Te pontosan?
– Új ételeket tervezek, ha ezek megvannak, akkor kalkulációkat készítek hozzá. Én tálalok szervíz időben. Irányítom az előkészítést, csinálom a beosztásokat, figyelem a készletet, tartom a kapcsolatot a beszállítókkal, rendelek, készítem a rendezvény kalkulációkat és még egy rakás dolgot.

– Legyen egy házi feladat a jövő hétre. Rászánsz napi pár percet arra, hogy pontos menetrendet vezetsz arról, mikor mit csinálsz és mennyi ideig? Nem csak a munkahely érdekel, hanem a szabadidőd is. Adok egy táblázatot hozzá, hogy könnyebben vezesd.
Legközelebb ezzel folytatjuk. Ha látjuk az életedet, meg tudom mutatni neked, hol csúsznak szét a dolgok.