Te, aki ma nálam jártál, Te ihletted ezeket a sorokat.
Érkeztél, ahogy még eddig senki. Tökéletesen, vasalt ingben, ráadásul úgy, hogy egy olyan ember küldött, akinek nagyon fontos vagy. Erős, energikus kézfogás, bemutatkozás. A tekinteted fáradt, gondterheltek a vonásaid és azon veszem észre magam, hogy többször átsuhan az agyamon, milyen erős ezek kontrasztja a tökéletes külsővel.
Azt mondtad nem beszélsz magadról, nem szeretsz. Aztán csak-csak sikerült. Kezdtük munkával, aztán időbeosztással, a nem létező én-idővel, aztán folytattuk önváddal, kilátástalansággal, szembenézéssel.
Leértünk olyan mélyre, amiért én itt és így, ebben a környezetben csinálom a detox coachingot.
Kényszerítettelek, hogy munkaidőben, órákig magaddal foglalkozz, hogy hallgasd a madarakat, hogy vasalt ingben üldögélj órákat a szabad levegőn, telefon és a világ zavaró információi nélkül. Hagytad. Akartam, hogy légy velem a jelenben. Az itt és most-ban.
Mi volt ma? Ébredés. A ráébresztésed arra, hogy az utolsó pár év ámokfutáséért felelős vagy. Tükör volt, amely talán fájdalmas volt, de nem bántad meg, ugye? A tökéletesen megtervezett kis világod helyett emlékeztél arra, milyen más életed volt, amikor csak úgy éltél, amikor csak úgy VELE lehettél, amikor még nem darált be a munka, a megfelelési vágy. Emlékezni akartál, arra, amikor a szívedben élted az életed, nem a fejedben. Amikor még nem a jövő, hanem a jelen, a megélt pillanat számított.
Az elmúlt éveket sodródva töltötted. Hívtak, büszke voltál, mentél, teljesítettél, előre léptél, karriert építettél, eredményes lettél. És te közben hová lettél? Hová tűnt a munka-magánélet egyensúly? Felismered a kiégés jeleit?
Már érted talán.
Már azt is tudod, hogy ma nem a munka miatt jöttél. Azért jöttél, hogy ráébredj, mi az igazán fontos. Tudod a megoldást, mert benned van, mindig is ott volt. Menj tovább az úton, maradjon veled az a mosoly, amellyel ma öt hosszú óra után felálltál és megköszönted, hogy itt lehettél. Az úton vagy – vár a work-life balance.
Bonne Chance.