Négy hosszú éven át próbálta meg a konkurencia tönkretenni a cégét. Nap mint nap küzdött az
újabb és újabb feljelentésekkel, elvtelen eljárásokkal. Volt, amikor azt hitte feladja, volt amikor
órákra feladta.
Aztán vége lett és ennek két éve már. Más ember lett. Magának való. Magába forduló.
Éjszakákat át nem alvó, éjszakánként felébredő. Kollégáknak semmiért nem szóló, inkább
helyettük dolgozó.
Eltűnt a motiváció, eltűnt a jövőkép és jött két irgalmatlanul hosszú év, aminek a feleség vetett
véget egy coaching időponttal, hozzám. Előtte felhívtam. Hogy akarja-e, beleáll-e, mert nem elég,
hogy a párja akarja. Azt mondta igen. Sok száz kilométert utazott.
Hosszú órákat dolgoztunk. Sokszor könnybe lábadtak a szemei. Nekem nem volt más dolgom
csak kérdezni és hallgatni. Sokat hallgatni.
Jót dolgoztunk. Éreztem. Elfáradtam én is, ő is. De vibrált a végére az energia.
Lett szembenézés. Lettek új célok. Lettek tervek. Lett inspiráció. Lett a végére mosoly végre a
fáradt tekinteten.
Másnap reggel pedig jött egy sms, nekem. Átaludt éjszakáról, ami már nem volt hónapok óta.
Feleségről, aki reggel pityeregve mondta neki, hogy újra látja a ragyogást a szemében.
Tettrekészségről, energiáról, jövőről.
Két évet küszködött és ha külső nyomásra is, de meglépte. Megérte.
Hálás vagyok, hogy megélhettem.