Együtt nevetünk azon, hogy szektának neveznek bennünket.
Együtt örülünk, amikor valaki állást talál.
Együtt dolgozunk a másik vállalkozási ötletén.
Együtt szomorkodunk, amikor az embertelenséggel, a semmibe vétellel találkozunk.
Az ember alapvetően társas lény. Ez nem csupán egy bölcseleti kijelentés, hanem tudományosan bizonyított tény, amely minden emberi civilizáció alapját képezi. Mégis a hétköznapokon folyamatosan tapasztaljuk az elszigetelődést, a magányt, és azt az érzést, hogy egyedül küzdünk kihívásainkkal. Pedig éppen most, recesszióban, átalakulásban lenne a legnagyobb szükségünk arra, hogy visszataláljunk a közösségek erejéhez.
Őseink túlélésük alapvetően függött attól, hogy képesek voltak-e együttműködni, tudást megosztani és egymásra támaszkodni. Azok a törzsek maradtak életben, amelyekben a tagok megosztották egymással a vadászat, gyűjtögetés és túlélés, a gyógyítás fortélyait. Ez a kollektív bölcsesség generációkon át halmozódott fel, és máig meghatározza azt, hogyan tanulunk, fejlődünk és boldogulunk.
Tudjuk, hogy amikor közösségben vagyunk és segítünk másoknak, az agyunkban olyan hormonok szabadulnak fel mint az oxitocin, szerotonin, dopamin, amelyek nemcsak boldogságérzetet keltenek, hanem erősítik az immunrendszert és csökkentik a stresszt is. A közösséghez tartozás nem luxus, hanem biológiai szükségletünk, amelyre figyelni kell.
Van egy különös paradoxon a tudásmegosztásban: minél többet adunk át belőle, annál több lesz. Amikor megosztjuk tapasztalatainkat, nem veszítünk semmit, sőt, gyakran mi magunk is új perspektívákhoz jutunk. A tanítás közben tanulás jelensége nem véletlen – amikor másoknak magyarázunk el valamit, mélyebben megértjük azt magunk is. Kapunk más nézőpontot, kapunk új gondolatokat, amelyekkel mehetünk tovább.
A közösségekben létrejövő tudáscsere exponenciálisan növeli minden tag tudását.
Egy ma 540 főt számláló csoport, ahol mindenki megoszthatja egyedi tapasztalatait, sokkal erősebb lesz, mint az egyén külön-külön.
Valaki a napokban azt mondta, hogy a #NotAlone ereje abban van, hogy a benne lévők felvállalják a sebezhetőségüket. Egy ember, amikor karriert vált, amikor állást keres, sebezhető. Krízisben van. Itt nem a zöld karikát tesszük ki a csoportba jelentkezéssel, hanem a tényt, hogy elakadtam, nem tudom merre menjek, itt vagyok, segítsetek.
Sok ember azért húzódik vissza a közösségektől, mert fél a sebezhetőségtől. Azt gondolja, hogy ha megmutatja kétségeit, kudarcait vagy nehézségeit, gyengének fog tűnni. Pedig pontosan az ellenkezője igaz. A legnagyobb közösségek abból a bizalomból születnek, amikor valaki mer őszinte lenni a kihívásairól, mindezt egy olyan országban, ahol a segítségkérés szégyennel párosul, a mentális segítőhöz fordulás még mindig stigma.
Amikor megosztjuk a küzdelmeinket, két fontos dolog történik. Egyrészt rájövünk, hogy nem vagyunk egyedül a problémáinkkal – mások is hasonló nehézségekkel szembesülnek. Másrészt lehetőséget adunk másoknak, hogy segítsenek nekünk, ami nekik is jó érzést ad.
A segítségkérés nem gyengeség jele, hanem a közösségépítésünk egyik legerősebb eszköze.
A fenntartható közösségek alapja a kölcsönösség. Nem arról van szó, hogy mindenkinek ugyanannyit kell adnia, hanem arról, hogy mindenki a képességei szerint járuljon hozzá a közös jóhoz. Az egyik tag tapasztalattal szolgál, a másik érzelmi támogatással, a harmadik praktikus segítséggel.
Ez a sokszínűség teszi igazán gazdaggá a közösségeket. Különböző hátterű, szakmájú és élethelyzetű emberek együttműködése olyan kreatív megoldásokat szülhet, amelyekre egyedül soha nem jöttünk volna rá.
A diverzitás nem akadályunk, hanem olyan erőforrásunk, amire építeni lehet.
Hogyan működik ez a gyakorlatban? A közösségünkben nincs politika, nincs vallás. A közösségünkben nincs nyílt értékesítés, nincs reklám. A közösségünkben nincs tagdíj. Találkozunk havonta egy napra élőben, tanulunk, elemzünk, fejlődünk. Mivel az ország minden részéből vagyunk a rendszeres programok hetente online vannak. A csoportban lévő posztok, álláshirdetések, cikkek megtekintése sok százezres, több száz posztunk született mindenféle hasznos információval, belsős állásajánlatokkal, tudásmegosztással. Tárhelyünkön rengeteg teszt, elemzés, cikk, ebook van, amelyek elérése a csoport tagjainak ingyenes.
Az online térben is működik a közösségépítés alapelve: az őszinteség, a kölcsönös segítségnyújtás és a közös értékeken alapuló kapcsolódás. A csoportban nincs politika, vallás, megkülönböztetés. Nincs direkt értékesítés és nincs reklám sem.
A hagyományos mentor-tanítvány kapcsolatot felváltja a kölcsönös mentorálás koncepciója, amiben itt hiszünk. Ebben a modellben mindenki egyszerre tanár és diák, attól függően, hogy milyen területen van tapasztalata. A negyvenéves informatikus taníthatja a hatvanéves vezetőt a digitális trendekről, míg a vezető megoszthatja életbölcsességét és vezetői tapasztalatait. Alapítóként én is odaállok a csoport elé a dilemmáimmal, kérdezek, beszélgetek róluk és más megközelítéseket kapok. Ez a horizontális tudásmegosztás sokkal természetesebb és hatékonyabb, mint a hierarchikus megközelítés, ami jellemzi az üzleti világ sok részét.
A #Notalone közösség biztonságos kikötőként szolgál. Olyan hely, ahol nem kell állandóan bizonyítanunk magunkat, ahol elfogadnak minket hibáinkkal együtt, és ahol számíthatunk másokra nehéz időkben.
Ez a pszichológiai biztonság nem csak jó érzés, hatékonyabbá is tesz minket. Amikor tudjuk, hogy van hová visszatérnünk, bátrabbak vagyunk a kockázatvállalásban, kreatívabbak az új ötletek generálásában, és rugalmasabbak a változások kezelésében. Ennek ékes bizonyítéka, hogy sorra indulnak tagjaink vállalkozásai, olyan embereké, akik átlag több mint 20 évet töltöttek alkalmazotti létben és sosem vállalkoztak.
Nem kell nagyot álmodni a közösségépítés megkezdéséhez. Minden kis segítő szó, minden megosztott tanács, minden őszinte beszélgetés hozzáadódik ahhoz a láthatatlan hálóhoz, amely összeköt minket. És ez a háló nemcsak minket tart, hanem másokat is, akik majd továbbadják a kapott segítséget. Van egy mondatunk, ami sokszor elhangzik.
A jó körbeér.
Ebben hiszünk.
Mire vagyok a legbüszkébb? Azon túl, hogy az egészre? Arra, hogy akik elhelyezkedtek, új útra találtak, mind levelet írtak, hogy szeretnének a közösség tagjai lenni továbbra is, segíteni, jó példaként szolgálni. Hogy a már újra pozícióban lévő tagjaink a közösségben keresik az új kollégáikat.
Az elkövetkező évtizedekben még fontosabbá válnak a közösségek. Ahogy a munka világa gyorsan változik, ahogy egyre több ember dolgozik távmunkában vagy freelancerként, egyre nagyobb szükség lesz olyan terekre, ahol érző, érzékeny emberként kapcsolódhatunk egymáshoz.
Minden nap választhatunk. Választhatjuk az elszigetelődést vagy a kapcsolódást. Választhatjuk, hogy megtartjuk magunknak a tudásunkat, vagy megosztjuk másokkal. Választhatjuk, hogy egyedül küzdünk, vagy egy közösségben keressük a megoldásokat.
A közösségek nem maguktól alakulnak ki – mi hozzuk létre őket apró döntéseinkkel, tetteinkkel és figyelemmel. Minden alkalommal, amikor segítünk valakinek, megosztunk egy tapasztalatot, vagy őszinték vagyunk a kihívásainkról, egy kicsit erősebbé tesszük ezt a láthatatlan hálót, amely mindnyájunkat összeköt.
Az emberiség legszebb vívmányai – a tudomány, a művészet, a technológia – mind közösségi munkák eredményei. Generációk tudása és tapasztalata halmozódott fel bennük. A közösségek ereje nem abban rejlik, hogy megoldják minden problémánkat, hanem abban, hogy emlékeztetnek arra: nem vagyunk egyedül. És amikor nem vagyunk egyedül, minden lehetséges.
Ez a #Notalone Üzleti Közösség. Ma reggel 540 taggal, akik értékvezérelten keresnek új utakat. Együtt.
